Győrfi Kata - prae.hu
(2015.)

Vége a TESZT-nek. Itt az utolsó levél Temesvárról.

Kedves Eszter! Azt hiszem, mindennek, de az égvilágon mindennek úgy kezdek neki, hogy tudom: vége lesz. A dolog tartalmától, hosszúságától és dolgot illető emberektől függően, hajlamos vagyok időarányosan és a tartalomnak megfelelő mértékben az egyes emberek befolyására megfeledkezni a kezdeti pozíciómról, hogy aztán derült égből villámcsapás: vége legyen.

AP: Mikor olvastak fel nekem utoljára? Egy kisbuszban ültem, és az utastársaim Nádas Péter Saját halálát olvasták. Mindeközben harminc másodperccel úsztunk meg egy frontális ütközést Segesvár előtt pár kilométerre az esős éjszakában, a gyomrot kavaró erdélyi szerpentineken. Akkor is, most is, az Ivan Iljics halála négy órája alatt, többször eszembe jut, mennyire borzasztó, hogy egyszerre beszélünk a halálról és vagyunk tőle karnyújtásnyira. Amit a kisbuszban a körülmények hoztak létre, azt Tomi Janežič kollektív felolvasásán a színház teremti meg. Neked mikor olvastak fel utoljára?

Rusz Péter – Játéktér
(2015.)

Ebéd után P-vel elsétálunk a Karađorđétól a Traian térig. Először vagyok az Erős Emberek szülőföldjén, Tarzan, Paul Chinezu és Tőkés László városában. Át a Parkgassenbrückén, alattunk kajakosok síklanak a Bégán tova, nekem meg az az érzésem, mintha egy monarchiabeli filmben statisztálnék, ferencjóska-bajszú kereskedők és mosolygós svábbürgerek mellett – ez egy másik ország, gondolom, mert az nem lehet, hogy sehol egy szocreál gyufáskatulya, szendvicskápolna két bárkaszinó között, szóval hogy a Habsburgok: Ceaușescuk 1:0. Mica Vienă, avagy az egyetlen és a szó legjobb értelmében vett város Romániában, amelynek sikerült megőriznie egykori patináját. És ahol a „multikulturális” szó nem csak egy szó. Temesvár, akkor és most. Akkor és most.
 

Győrfi Kata – PRAE művészeti portál
(2015.)

Kedves Eszter,
muszáj azzal kezdenem, hogy a budapesti frontátvonulásból fakadó egy főre eső szomorúság itt másképp oszlik el. Több oka van ennek, ha Romániában vagyok (1) többet nevetek, (2) az ízlésemhez közelebb álló előadásokat látok, (3) nem merülnek fel – túl gyakran – közéleti témák, és még sorolhatnám. De tudom, igen, látogatónak lenni könnyebb.
 

Simon Judit – Erdélyi Riport
(2015.)

Kezdem sajnálni, hogy nem tudok szerbül, szlovákul és sok más nyelven sem, de ez nem akadály, angolul mindenkivel lehet dumálni, például a magyar-orosz színésznővel és az ő iráni, multimédia művész társával. Ők egymás között oroszul társalognak, másokkal magyarul, angolul váltanak szót. A mosoly, a nevetés fontos, és a TESZT-en mindenki mosolyog.

Kovács Bea – Játéktér
(2015.)

Május utolsó hetét kezdjük közösen Temesváron, ahol a nyár még várat magára, de helyette kárpótol a magasfeszültség, amit az egyre sűrűsödő TESZT-program kelt bennünk. Napi két produkciót nézünk, közönség- és büfé-beszélgetünk, slam poetry-t és Dés András koncertelőadást hallgatunk, próbáljuk feltérképezni ezt a földrajzi és kulturális régiót, amelybe valamennyien beletartozunk, amit közösen festünk ki – most éppen színházzal.
 

Hodászi Ádám és Hajnal Márton – 7 óra 7
(2015.)

Az ürességben könnyű eltévedni. Nincsenek viszonyítási pontok, nincs ismerős fák, amiket egyszer már megöleltünk. A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó harmadik napjának előadásait az ürességre adott válaszként is nézhettük, a negyediken a rendezvény dübörgött tovább, miközben a reprezentáció felé is billent egyet.