Románia és Bulgária egyesítése

Czentye Sára

Európa történetét három titán írta: Hitler, Churchill és Sztálin, A betegek című drámát pedig Antonio Álamo. A 20. századi vezetők a temesvári Mihai Eminescu Nemzeti Színház művészeinek testében születnek újra, és a nagyterem színpadán halnak meg.

„Dehumanizáltam az egyént, és humanizáltam a tömegeket.” Hitler és Eva Braun bunkerben rejtőzve járnak táncot a halállal. Eva Braun már az első öt percben ráharap a ciántablettára, de még fél órát kecses mozgással, szinte táncolva haldoklik. Eközben Hitler még mindig a német nép megmentésén töri a fejét. Mindent megtett, hogy felépítse a Harmadik Birodalmat, és méltó hazát teremtsen nemzetének. Most már mindegy. Meg fog halni Evával és a kutyájával együtt. Kijelenti, hogy újjá fog születni, és ugyanolyan nacionalista, szuverén országot fog teremteni, mint a Nemzetiszocialista Németország. Kimondatlan asszociációként marad a levegőben, hogy a jelenünk politikai szférájában ki lehet Hitler reinkarnációja. Napjaink politikai helyzetére gondolva biztos vagyok benne, hogy a jeleneteket nézve nemcsak egy név fordul meg a nézők fejében, a blog olvasói pedig tovább tudnák bővíteni a listát.

„Meg kell találnunk az ellenségünket.” Hónapokkal Hitler halála után Churchill és Sztálin találkozik egy orosz–angol és egy angol–orosz tolmács társaságában. A fordítást interpretive dance formájában végzik a tolmácsok, miközben a vezetők Hitler holttestének hollétéről vitatkoznak. A jó viszonyra utaló beszélgetések közben homoerotikus kép születik a két tolmács interpretációjából, a szócsatákat pedig heves dance off kíséri. Churchill kételkedik abban, hogy a német diktátor tényleg halott lenne, és az ő holttestét találták meg a romok között. Sztálin kilép a jelenetből, a nézőknek kampánybeszédet tart arról, hogy most készül az a terrorgépezet, amivel a közösségünket fogja megerősíteni. A tárgyalás végén Churchill heves köhögésbe kezd.

„Hollandia nem tartozik a Benelux államokhoz, mert én azt mondtam.” Sztálin irodájában Bulganyin, Malenkov és Hruscsov várja a vezető érkezését. Bulganyin elmeséli, hogy Krivickij öngyilkos lett, és egy olyan búcsúlevelet írt, amiben csak annyi szerepel: „én egy szarházi vagyok”. Sztálin megérkezik Berija kíséretében, a diktátor egyből próbára teszi az emberei hűségét, különböző témákban kérdezi a véleményüket. Például, jó ötlet lenne Romániát és Bulgáriát egyesíteni, mint a Benelux államokat? Megszeppenve néhányan kinyögnek egy igent, de Sztálin egyből rávágja, hogy szörnyű ötlet lenne. Folytonos feszültség, egyre nehezebb megszólalni.  „Köztetek van egy áruló” – jelenti be Sztálin. Csönd és halálfélelem van a teremben. A diktátor önkényesen eldönti, hogy Berija az áruló, így öngyilkosságra kényszeríti. Búcsúlevelének szövegét is ő diktálja: „én egy szarházi vagyok”. Hirtelen Sztálin összeesik. Nem hívnak mentőt, hagyják meghalni. Hruscsov leül Sztálin íróasztalához, a többiek sietve elmennek.

 „Hamlet a Kremlben él.” A diktátorok betegek, de a korlátlan hatalom mérge nemcsak azokra hat, akiknek a kezében van. Az emberi test épp annyira válik bábuvá, mint a lélek. Eva Braun halála előtt önkéntelenül táncol, a tolmácsok gátlás nélkül eljátsszák azt, amit a vezetőjük mond, Sztálin emberei pedig eszmei kötéltáncot járnak, ahogy próbálják a megfelelő válaszokat adni. A szürreális elemek nemcsak az előadás humorát teremtik meg, hanem a totalitárius rezsim abszurditásával is szembesítenek.

A betegek // Mihai Eminescu Nemzeti Színház

Fotó: Petru Cojocaru