Sajtó 2016

TESZT 5. Ami jó, az jó

Simon Judit – Erdélyi Riport
(2016.)

A TESZT ötödik és hatodik napja is eltelt, a fesztivál őslakosai kezdenek elfáradni, a toleranciaszint is csökkenőben. Az elmúlt két napban két szóra érdemes előadás láttunk, persze a másik kettőt sem hagyjuk szó nélkül. 

Az őrült Antikrisztus hazatér a te államodba

Kulcsár Árpád – Transindex
(2016.)

#community #bodies #victim #illusion #dogma - A TESZT második két napja nem lett kevésbé ütős.
Balázs Attila, a Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója már a fesztivál megnyitóján jelezte, az idei TESZT a jelenről fog szólni, és ez egyelőre konzekvensen így is van. A második napon, kedden, legalábbis olyan problémákkal szembesültek a nézők, amelyek elevenükbe vágnak, ismerősek a közelmúltjukból, megélték őket, vagy éppen ezekből evickélnek ki. 

Jobbá tenni környezetünket – Véget ért a TESZT

Balázs Nóra – Krónika
(2016.)

Portugál mozgásszínházi előadással, valamint a bolgár Ivo Dimchev performanszával ért véget vasárnap este a 9. Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó, a TESZT.

A nemzeti szimbólumok is szeretkeznek, ugye?

Gergely Borbála – Apertúra Magazin
(2016.)

Amit Urbán András a Magyar című előadással létrehozott, az szükséges és helyénvaló. Egy olyan többélű politikai-társadalmi kritikai ív mentén szerveződő előadást rendezett, amely nem pusztán a jelenre reagáló bátor gondolati rétegei, de anyagisága, eszközei okán is kiemelkedik számomra az elmúlt néhány év színházi élményei közül. A Magyar agresszív, trágár, nem szépít azon, amivel dolgozik, nem kíméli a befogadó érzelmeit és érzékeit, lazán felrúgja a normát, nem egy tükröt, hanem egy egész tükörcsarnokot állít velünk szembe, hadd lúdbőrözzünk, dühöngjünk, üvöltsünk és sírjunk csak bele. És mindezt úgy teszi, hogy nem csap át öncélú puffogtatásba vagy értelmetlen, szerkezet nélküli sokkolásba, a koncepció nem emelkedik felül a színházon.

Nevetünk, sírunk

Gál Boglárka ‒ Játéktér
(2016.)

Már megszokhattuk, hogy a TESZT-en a program tökéletesen van összerendezve és nem kell sokat keresgélnünk, hogy kapcsolatot találjunk az egy napon játszott előadások között. Csütörtök a „nézős” előadások napja, délután a Nézőművészeti Kft. EztRádja, este pedig Radu Afrim rendezése, A néző élete és halála felszínes és ártatlan történetekben elmesélve van műsoron. Ezt a napot lazításnak is nevezhetném: csak két előadást nézünk, másrészt ezek szórakozást ígérnek, igaz, hogy ezt maradéktalanul nem teljesítik. A pénteki napon szintén két előadást nézünk, a Parental Ctrl és Az apa szó a gyerek-szülő viszonyt, illetve a generációs kérdést boncolgatja.

Ha megbukik a brigád

Győrfi Kata ‒ prae.hu
(2016.)

Az idei TESZT fesztivál témája a történelmi és privát ügyekre való szociális érzékenység. Hogy hogyan és milyen fogalmakon keresztül tematizáljuk ezeket az ügyeket, hogy az identitásunk meghatározásában milyen kérdéseket teszünk fel, és az ezeken a kérdéseken keresztül alakuló személyiségeink hogyan reagálnak a körülöttünk zajló történelemre. Mert egy biztos: nehéz időket élünk, nehezebbeket, mint gondoljuk – ahogy Urbán András rendező fogalmaz.

A délszláv kapcsolat – TESZT 3-4. nap

Szabó Zsuzsa – B. Kiss Csaba ‒ 7óra7
(2016.)


A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó harmadik és negyedik napján négy előadás is érkezett az egykori Jugoszlávia területéről; a képet egy Olaszországból érkező produkció színesítette. 

Temesvár, ahol a színház kérdez

Balázs Nóra ‒ Krónika
(2016.)

A vasárnapi erős kezdés után sem lankadt a lendület a Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozón (TESZT): napi két-három előadás, beszélgetések, workshopok tarkítják a fesztiválközönség napjait.

Az oldalunk sütiket használ!


Weboldalunk a felhasználói élmény fokozása, illetve a biztonságos és optimális böngészés érdekében sütiket használ. Leírásuk és a süti használati politikája itt tekinthető meg.

Kérjük olvassa el adatvédelmi tájékoztatónkat is!

Süti választás