Gyorsan telnek a TESZT-en a napok. El sem hiszem, hogy már csütörtök van és egyre jobban a végéhez közeledünk a fesztiválnak. A napok múltával a program semmit sem lazul, sőt a mai nap is igen szorosnak tűnik. Reggel szokás szerint nehezen megy a felkelés, mindenki gépel az ágyában és igyekszik elküldeni az írásait.
Az emlékezés fekete doboza, az író személyes tapasztalata, egy vallomás. Felejtés az emlékezés által. Jelen lenni a nem-jelenlevés által. Monológ. Színházi vallomások.
Antal Attila, a darab szerzője, rendezője, dramaturgja, zeneszerzője – és majdnem főszereplője is – személyes történetet, egyéni drámát mesél el. Akarva akaratlanul bevon egy olyan, nem mindennapi szerelem gyászolásába, amely felejthetetlen, meghatározó, de ugyanakkor pusztító is. Az előadás képlete egyszerű: körülhatárolunk egy teret, beleültetjük a nézőt. Körülhatároljuk a teret, hogy kitágíthassuk, majd beültetjük a nézőt, hogy kitárulkozhassunk.
Antal Attila, a darab szerzője, rendezője, dramaturgja, zeneszerzője – és majdnem főszereplője is – személyes történetet, egyéni drámát mesél el. Akarva akaratlanul bevon egy olyan, nem mindennapi szerelem gyászolásába, amely felejthetetlen, meghatározó, de ugyanakkor pusztító is. Az előadás képlete egyszerű: körülhatárolunk egy teret, beleültetjük a nézőt. Körülhatároljuk a teret, hogy kitágíthassuk, majd beültetjük a nézőt, hogy kitárulkozhassunk.
Temesvár főtere. Egymásba érő kávéteraszok, szökőkutak, virágágyások. Munkába sietők vágtatnak keresztül a fagylaltnyaló családokon, akik meg-megállva bámulnak a nemzeti színházra és az ortodox katedrálisra. Franciska délután háromkor kel. Összeszedi családja után az asztalon hagyott evőeszközöket, maradékot. A téren duzzad a tömeg. Zászlóikat az üres kirakatoknak döntik. Judit készülődés közben fél füllel hallgatja Ceaușescu szavait, mit fog hozni Románia dolgozói számára a jaltai diktátumok felülvizsgálata. Anyák kis zacskó kenyérmorzsával érkeznek a térre, hogy míg azt a galamboknak messziről szórják, gyerekeik kergethessék őket.
Baczó Tünde és Táborosi Margaréta közös előadása a TESZT-fesztivál ideje alatt folyamatos, és az érdeklődők számára nyitott műhelymunkák alatt készült el. Kérdéseik számosak, a válaszok távoli és plasztikus dimenziókba nyúlnak, de semmiképpen sem kezelhetőek célként. A két mozgásművész a testük tudatos használatával kísérleteznek: hogyan reagál a test az érzelmek szélsőséges változásaira? Beszélhetünk-e a test szabadságáról? Hiányt vagy többletet teremt a nyelvi jelek tökéletes kizárása?
Sötétség. Oldalt erődítményszerű földkupac, fehér zsákokban. A komor alaptónus félelemmel társul. Egy család. Férj és feleség. És Killiane, a nő fogadott testvére. Ír származású. Harmóniát és kölcsönös felelősségvállalást látunk a viszonyokban, de érződik, hogy valami nincs rendben. Felsír egy újszülött csecsemő. Ír anyától, angol apától született, olyan földre, ahol nem lehet maradása. Senkinek, aki ír.
Írország, 1652.
Írország, 1652.
Nagy kihívás költészetet képekbe foglalni, még inkább színpadon megjeleníteni. Nem egyszerű emléket állítani egy költőnek és közben nem engedni az önkéntelen pátosznak. Talán még jobban nehezítheti egy sikeres előadás létrejöttét, ha egy szinte teljesen ismeretlen költőről van szó, akit nem lehet húzónévként használni, aki iránt fel kell kelteni a nézők érdeklődését. Márpedig ez Táborosi Margarétának Az ember komédiájával feltétlenül sikerült.
Az ember komédiája a műsorfüzet leírása alapján Sziveri János életét mutatja be. Nehéz lenne azonban a látottak alapján teljesen rekonstruálni, szavakkal leírni a költő élettörténetét. Az előadás ugyanis narráció helyett sokszor inkább képekkel, érzetekkel dolgozik, ami természetesen egyáltalán nem baj, viszont megnehezíti az előadás verbalizálását. Elhangzik néhány naplórészlet, versek, megzenésített versek, a hangsúly azonban mégis szinte végig a látványon van, anélkül közel sem lenne teljes az élmény.
Az ember komédiája a műsorfüzet leírása alapján Sziveri János életét mutatja be. Nehéz lenne azonban a látottak alapján teljesen rekonstruálni, szavakkal leírni a költő élettörténetét. Az előadás ugyanis narráció helyett sokszor inkább képekkel, érzetekkel dolgozik, ami természetesen egyáltalán nem baj, viszont megnehezíti az előadás verbalizálását. Elhangzik néhány naplórészlet, versek, megzenésített versek, a hangsúly azonban mégis szinte végig a látványon van, anélkül közel sem lenne teljes az élmény.