Az internacionalista
Mindenkinek vannak a múltban elkövetett titkos cselekedetei, amikről nem beszél senki, és amik tabuként vannak kezelve. De csak az idő kérdése és lelepleződnek ezek a titkok, mindenkiről kiderül, hogy ki is valójában és a múltban elkövetett tettei milyen hatással vannak a jelenre. Arthur Palyga kortárs lengyel drámaíró A zsidó című darabjában is pontosan egy ilyen eseménynek lehetünk szemtanúi. A darabot Magyarországon elsőként közösen a Szkéné Társulat és a Nézőművészeti Kft tűzte műsorra, Szabó Máté rendezésében.
Napjaink Lengyelországában járunk, egy kisvárosban. A helyszín végig egy lepukkant tanári szoba régi felszereléssel, poros asztalokkal – látszik, hogy felújításra szorulna. Amikor a nézők besétálnak a nézőtérre, az egyik idős tanárnő (Egri Kati) már a dolgozatokat javítja. Sorra jönnek be a tanári kar tagjai. A bent ülő tanárnőről kiderül, hogy lengyel irodalmat tanít, kissé házsártos és szarkasztikus, de ő az, aki mindig kimondja az igazat. Ezután érkezik a fiatal, szép, és eléggé butuska Agnieszka (Sárközi-Nagy Ilona), az iskola angoltanárnője. Majd ezután a macsó tornatanár (Katona László) is megérkezik, aki nagyképű, és folyton hülye vicceket mond. Ezt követően megérkezik a fura igazgató (Mucsi Zoltán), aki motoros bukósisakjával azonnal kiváltja a nézők harsány nevetését. Majd megérkezik a pap (Tamási Zoltán) is, elvégre Lengyelországban járunk.
Öt különböző ember egy teremben találkozik. Ugyanabból az okból vannak egy helyen. Ez az ok nem más, mint az iskola jövője. Az iskolának sürgősen pénzre van szüksége, ellenkező esetben be fogják zárni és mindenki mehet az utcára. Egy remény van az iskola megmentésére, melynek még a kimondása is kínos a jelenlévők számára. A segítséget egy zsidó jelentheti, aki Izraelben él, de abból a kisvárosból származik, ahol a történet zajlik. Ebben az iskolában végzett és ki akarja kérni egy régi iskolai dolgozatát. A zsidó lehetséges felbukkanása, a segítség lehetősége váratlan fordulatok lavináját indítja el a városban.
Az igazgató (Mucsi Zoltán) már régóta az iskola igazgatója, pontosan negyven éve. Ambiciózus ember, ,,látszólag” mindenre képes lenne az iskoláért. Olyasmire is, amivel az egész város ellenszenvét kiválthatja. Agnieszka a fiatal angoltanárnő eleinte teljesen sztereotipikus figurának tűnik. Nevetségesen buta, álmodozó, minden komolyságot nélkülöz a személye, amolyan ,,hülye libának” tűnik. Hasonló karakter a tornatanár (Katona László) is. Neki sem erőssége a gondolkodás, folyton felvágós, látszólag az esti focimeccsen kívül nem nagyon foglalkoztatja semmi más. Hajlamosak vagyunk beskatulyázni őket. Azonban ahogyan haladunk a történettel, mindkettejük karaktere erős változáson megy keresztül. Agnieszkáról is kiderül, hogy nem annyira buta, amennyire kinéz és az ő múltja sem teljesen patyolat-tiszta. A tesitanár – aki kezdetben a nagyszájú macsót játssza, és akiről a legjobban lerí, hogy antiszemita – erőszakos magatartásának segítségével, mintegy fő mozgatórugóként mindenről le akarja rántani a leplet. Tudatlanságából fakadóan ő az, akit legjobban felháborítanak a múlt körüli események. A lengyel irodalomtanárnőről – akiről végig azt gondoljuk, hogy fölötte áll a többieknek – is kiderül, hogy nem egy szent. Elmaradhatatlan eleme az előadásnak a katolikus pap: hogyan is lehetne a lengyel múltat az egyház ismerete nélkül feltárni. A pap visszahúzódó, látszólag nincs baja a zsidókkal, azonban inkább a félelme és a másoknak való megfelelés vezérli, mintsem a tudatos meggyőződés.
Az előadás erősen szövegközpontú, a szakmai beszélgetésen is elhangzik, hogy komoly nehézség volt ezt a nagyon beszédes darabot befogadhatóvá tenni a nézők számára. A színpadot egyértelműen a beszéd uralja. Hosszú, olykor nagyon humoros fátyol mögé rejtett durva szavak. A cél egyértelműen a tabuk ledöntése, a karakterek valóságának megismerése, azaz ki hogyan vélekedik egy mai lengyel kisvárosban a zsidókról. Ez az öt személy mintegy megtestesíti a lengyel társadalmat, de az antiszemitizmus tekintetében épp ennyire a magyar társadalmat is tükrözik. A tornatanár hosszú monológjában kifejti véleményét a zsidóságról, sokszor kihangsúlyozva, hogy ezt nem ő mondja, csak a nagy többség véleményét közvetíti, mire a pap azt feleli: ,,és ezt több millió ember gondolja így”. A díszlet statikus, semmi sem mozdul el a színpadon. Minimális a tárgyakkal való játék. Mindez pedig a szereplők korlátozottságára is reflektál, akik nem képesek haladni a korral.
Miután minden szereplő múltjára fény derül, már nem képesek elviselni a fényt, leoltják a lámpákat a színpadon – sötét lesz, időt kapunk megvizsgálni a saját lelkiismeretünket is. Majd a fények újra kigyulladnak, és az előadás tetőpontjaként egy szavazás következik arról, hogy az iskola a lehetséges zsidó támogató nevét vegye-e fel. Persze, senki nem meri nyilvánosan felvállalni a szavazatát. Titkos szavazást kérnek, amit a szabványoknak megfelelően végre is hajtanak, mindenki kivonul a teremből, ameddig a másik szavazni megy. Tekintve, hogy csak öten vannak összesen, ez elég komikusan hat.
Ezt meggondolva igazán szomorú következtetéseket vonhatunk le az előadás megtekintése után. Hiába, hogy rengeteget nevettünk mindvégig, az elhangzott kijelentések inkább siralmasak, és keserű szájízzel hagyjuk ott a nézőteret.
Kereszt jelenti a nemleges választ, csillag az igenlőt. Öt kereszt a végeredmény. Az iskola sorsa megpecsételve. Kérdésként a nézőben is felmerülhet, hogy ő mit rajzolna: csillagot netán keresztet?
Balázs Lehel
Napjaink Lengyelországában járunk, egy kisvárosban. A helyszín végig egy lepukkant tanári szoba régi felszereléssel, poros asztalokkal – látszik, hogy felújításra szorulna. Amikor a nézők besétálnak a nézőtérre, az egyik idős tanárnő (Egri Kati) már a dolgozatokat javítja. Sorra jönnek be a tanári kar tagjai. A bent ülő tanárnőről kiderül, hogy lengyel irodalmat tanít, kissé házsártos és szarkasztikus, de ő az, aki mindig kimondja az igazat. Ezután érkezik a fiatal, szép, és eléggé butuska Agnieszka (Sárközi-Nagy Ilona), az iskola angoltanárnője. Majd ezután a macsó tornatanár (Katona László) is megérkezik, aki nagyképű, és folyton hülye vicceket mond. Ezt követően megérkezik a fura igazgató (Mucsi Zoltán), aki motoros bukósisakjával azonnal kiváltja a nézők harsány nevetését. Majd megérkezik a pap (Tamási Zoltán) is, elvégre Lengyelországban járunk.
Öt különböző ember egy teremben találkozik. Ugyanabból az okból vannak egy helyen. Ez az ok nem más, mint az iskola jövője. Az iskolának sürgősen pénzre van szüksége, ellenkező esetben be fogják zárni és mindenki mehet az utcára. Egy remény van az iskola megmentésére, melynek még a kimondása is kínos a jelenlévők számára. A segítséget egy zsidó jelentheti, aki Izraelben él, de abból a kisvárosból származik, ahol a történet zajlik. Ebben az iskolában végzett és ki akarja kérni egy régi iskolai dolgozatát. A zsidó lehetséges felbukkanása, a segítség lehetősége váratlan fordulatok lavináját indítja el a városban.
Az igazgató (Mucsi Zoltán) már régóta az iskola igazgatója, pontosan negyven éve. Ambiciózus ember, ,,látszólag” mindenre képes lenne az iskoláért. Olyasmire is, amivel az egész város ellenszenvét kiválthatja. Agnieszka a fiatal angoltanárnő eleinte teljesen sztereotipikus figurának tűnik. Nevetségesen buta, álmodozó, minden komolyságot nélkülöz a személye, amolyan ,,hülye libának” tűnik. Hasonló karakter a tornatanár (Katona László) is. Neki sem erőssége a gondolkodás, folyton felvágós, látszólag az esti focimeccsen kívül nem nagyon foglalkoztatja semmi más. Hajlamosak vagyunk beskatulyázni őket. Azonban ahogyan haladunk a történettel, mindkettejük karaktere erős változáson megy keresztül. Agnieszkáról is kiderül, hogy nem annyira buta, amennyire kinéz és az ő múltja sem teljesen patyolat-tiszta. A tesitanár – aki kezdetben a nagyszájú macsót játssza, és akiről a legjobban lerí, hogy antiszemita – erőszakos magatartásának segítségével, mintegy fő mozgatórugóként mindenről le akarja rántani a leplet. Tudatlanságából fakadóan ő az, akit legjobban felháborítanak a múlt körüli események. A lengyel irodalomtanárnőről – akiről végig azt gondoljuk, hogy fölötte áll a többieknek – is kiderül, hogy nem egy szent. Elmaradhatatlan eleme az előadásnak a katolikus pap: hogyan is lehetne a lengyel múltat az egyház ismerete nélkül feltárni. A pap visszahúzódó, látszólag nincs baja a zsidókkal, azonban inkább a félelme és a másoknak való megfelelés vezérli, mintsem a tudatos meggyőződés.
Az előadás erősen szövegközpontú, a szakmai beszélgetésen is elhangzik, hogy komoly nehézség volt ezt a nagyon beszédes darabot befogadhatóvá tenni a nézők számára. A színpadot egyértelműen a beszéd uralja. Hosszú, olykor nagyon humoros fátyol mögé rejtett durva szavak. A cél egyértelműen a tabuk ledöntése, a karakterek valóságának megismerése, azaz ki hogyan vélekedik egy mai lengyel kisvárosban a zsidókról. Ez az öt személy mintegy megtestesíti a lengyel társadalmat, de az antiszemitizmus tekintetében épp ennyire a magyar társadalmat is tükrözik. A tornatanár hosszú monológjában kifejti véleményét a zsidóságról, sokszor kihangsúlyozva, hogy ezt nem ő mondja, csak a nagy többség véleményét közvetíti, mire a pap azt feleli: ,,és ezt több millió ember gondolja így”. A díszlet statikus, semmi sem mozdul el a színpadon. Minimális a tárgyakkal való játék. Mindez pedig a szereplők korlátozottságára is reflektál, akik nem képesek haladni a korral.
Miután minden szereplő múltjára fény derül, már nem képesek elviselni a fényt, leoltják a lámpákat a színpadon – sötét lesz, időt kapunk megvizsgálni a saját lelkiismeretünket is. Majd a fények újra kigyulladnak, és az előadás tetőpontjaként egy szavazás következik arról, hogy az iskola a lehetséges zsidó támogató nevét vegye-e fel. Persze, senki nem meri nyilvánosan felvállalni a szavazatát. Titkos szavazást kérnek, amit a szabványoknak megfelelően végre is hajtanak, mindenki kivonul a teremből, ameddig a másik szavazni megy. Tekintve, hogy csak öten vannak összesen, ez elég komikusan hat.
Ezt meggondolva igazán szomorú következtetéseket vonhatunk le az előadás megtekintése után. Hiába, hogy rengeteget nevettünk mindvégig, az elhangzott kijelentések inkább siralmasak, és keserű szájízzel hagyjuk ott a nézőteret.
Kereszt jelenti a nemleges választ, csillag az igenlőt. Öt kereszt a végeredmény. Az iskola sorsa megpecsételve. Kérdésként a nézőben is felmerülhet, hogy ő mit rajzolna: csillagot netán keresztet?
Balázs Lehel
Mindenkinek vannak a múltban elkövetett titkos cselekedetei, amikről nem beszél senki, és amik tabuként vannak kezelve. De csak az idő kérdése és lelepleződnek ezek a titkok, mindenkiről kiderül, hogy ki is valójában és a múltban elkövetett tettei milyen hatással vannak a jelenre. Arthur Palyga kortárs lengyel drámaíró A zsidó című darabjában is pontosan egy ilyen eseménynek lehetünk szemtanúi. A darabot Magyarországon elsőként közösen a Szkéné Társulat és a Nézőművészeti Kft tűzte műsorra, Szabó Máté rendezésében.