Szövegjelenlét – lélekjelenlét

Pár napja olvastam Henrik Ibsen Peer Gynt című drámáját, és látva ezt a darabot Horváth Csaba rendezésében, felmerült bennem pár kérdés a színészi játékkal és a szöveghasználattal kapcsolatban.

 

Az ibseni világot a szöveg, a tánc és a zene egységében ismerhettük meg. A szöveghez való ragaszkodás számos lehetőséget nyújt a szereplőkben rejlő összetettség kifejtéséhez. Az előadás óvatosan nyúl a többértelmű mondatokhoz, célzásokhoz, csak a megértésükhöz szükséges utalásokat használja fel.
 

Az előadás erőssége az együttes mozgás: a szereplők lelki világára, önellentmondásos gondolkodásmódjára a precíz tánc, a csoportos jelenetek világítanak rá: „előtörnek a lelkek mozgatórugói".

 

Az a kérdés foglalkoztatott, hogy a gesztusok tárházából az itt felhasznált kombinációk elegendőek-e ahhoz, hogy a szöveg nyújtotta tartalom tükröződhessen az egyén testén is. A prózai részeknél bizonytalannak éreztem a színészek szöveget kísérő gesztusait, az érzelemkifejezést.

 

Mindezek ellenére a tánc, a zene, a képeskönyvszerű vetítés és a monológok által közelebb juthattunk Peer-ék hol álomszerű, hol valós világához.

 

Miholcsa Zsombor

Pár napja olvastam Henrik Ibsen Peer Gynt című drámáját, és látva ezt a darabot Horváth Csaba rendezésében, felmerült bennem pár kérdés a színészi játékkal és a szöveghasználattal kapcsolatban.