Egy óra csúszás. A nemzetközi hírű magyar rendező előadása után hosszúra nyúlt a szakmai vita. Kivételesen nem volt erősebb a program, mint a pillanat. Este tizenegykor végre beáramolhatnak az emberek az előadásra. „Lesz vodka.” „Ez ilyen bevonós lesz.” „Olaszok!” „Nem. Belgák!” „Mit keresnek itt a belgák?” „Nagy ez a régió.” Gondoltam, ha valamit osztogatnak, érdemes előre ülni. Második sor. Osztogatás szempontjából nem volt különösen érdekes a helyválasztás, viszont remek kilátás nyílt az ígéretenként áradó tömegre.
Ha Dogville, akkor Lars von Trier. A filmből készült színpadi adaptáció sokban hasonlít az eredeti műhöz – ezek közül a hasonlóságok közül a legjelentősebb talán a narráció erős használata, amely filmben meglehetősen jól, a színpadon viszont sokszor nehezen működik. Jelen előadás azonban több okból is indokolttá és általában véve „élvezhetővé” teszi a narráció használatát.
Inkább projekt, mint előadás.
Magyarul, románul, angolul.
Mind a három különbözőképpen volt különböző. De ez nem újdonság. Egyszer ültek a sötétben és elkezdtek beszélgetni, hogy mi ez a színház.
Magyarul, románul, angolul.
Mind a három különbözőképpen volt különböző. De ez nem újdonság. Egyszer ültek a sötétben és elkezdtek beszélgetni, hogy mi ez a színház.
Hat fiatal nő találkozik egy reptéren. Hárman olaszok, hárman pedig más-más országból jöttek, Makedóniából, Lengyelországból, Bulgáriából. Fiatalok, nyitottak. Mindannyiuknak más vágyaik, félelmeik vannak. Mi lehet a közös téma, a közös támpont, amin el tudnak indulni? Vannak közös pontok, amit együtt tudnak elmesélni? Mindent el lehet mesélni egymásnak? Mindent el kell mesélni egymásnak?
Három lány áll a színpadon, a nézőknek háttal. Rövid, színes ruhákban, fejükön sapka – mikor megfordulnak és énekelni kezdenek, akkor látszik, hogy mindegyik sapka egy-egy állatfigura.
IF I WERE
IF I WERE
Sana, placintă és a főtér. Leégeti a nap a hátam. Csiky Gergely színház, Stradivarius étterem és a Freeborn hostel. Mindez újdonság, utazás, nem Budapest. Az előadások, a laptop képernyője és én. Ezt a hármast jól ismerem. A színházban nincs wifi. Nincs, ami elvonja a figyelmemet. Csak az aula, a célirányosan haladó dolgozók és a közönségbeszélgetős kanapé.