Elöljáróban elmondanám, az előadást legjobban a cím foglalja össze. A maga elvontságában és összeférhetetlenségében remekül összegzi a két órás produkciót.

Három különböző családi történetet láthatunk, melyek a színpadon háron külön teret igényelnek. A konyha és a nappali a családi élet legfontosabb helyszínei, míg a korház az a hely, ahol rádöbbenhetünk, ki milyen jelentőséget tölt be életünkben. A végén a párhuzamos sztorik összefutnak. Ki gondolta volna?

 Neil Labute: Geschlaechter - Fúriák & A nagy háború

Nem szeretek kocsmába járni, ellenben szeretem a kocsmaszínházat. Szeretem a életből kölcsönzött történeteket, a megválaszolatlan kérdéseket, az elnyújtott pillanatokat.

Már az ötödik napnál tartunk színháznézési maratonunkkal. Láttunk már - többek között - egy folyamatban levő Békeidőt, egy negyed napos Sirályt és dokumentarista színházat is, azonban a keddi Radu – Alexandru Nica által rendezett előadás sokkal merészebb és provokatívabb volt valamennyinél. Ez talán annak tulajdonítható, hogy egy egészen más térbe kerültünk, távol a kőszínházak merev világától. Emellett pedig különböző nyelveken beszélő és értő színészek fogadtak bennünket.

 Szerdán, délután 5 órától megoszlik a TESZT közönsége: mindenki kénye-kedve szerint választhat a Simon hét napja és aDémonok városa közül. Annak reményében, hogy a Démonok városa este 10 órától megismétlődik, szépen, ügyesen besétálunk a stúdió terembe, a Zentai Magyar Kamaraszínház előadására.

Meg kell hagyni, az embereket mindig is érdekelte mások élete, főleg ha magánélet, munkahely, havi fizetés, apró titkok és hibák jönnek számításba... De ez esetben, maradjon az alcím inkább feltevés, költői kérdés. 

 Démonok városa

Vannak szerelmek első látásra. Urbán Andrásról sokat, sokszor, sokfélét hallani, de mindig az első találkozás a legmeghatározóbb. Talán a legnehezebb kérdés a munkáit illetően a szeretjük, vagy nem szeretjük. Ami viszont biztos, hogy nem lehet szó nélkül elmenni mellette. Ha akarjuk, ha nem, valami közünk mégiscsak lesz hozzá. Valami kategóriákon kívüli, meghatározhatatlan közünk. Nehéz lenne ezt ennél világosabban megmagyarázni.

 Beszélgető-napló

Hatodik nap (május 29.)

Akik ezeket a sorokat olvassák, lemaradtak a hajnali esőről Temesvár főterén, nem látták az első munkába igyekvő embereket, nem látták, milyen, amikor kiürül a színház, senki sem jár a folyosókon, csend van, csak Kiss Meli jógázik egyedül a szerkesztőségben. Ránk virradt ugyanis.

 Hirtelen felindultságból elkövetett kiállítás-beszámoló
Nem sokkal ebéd után jött a hír, hogy még az ötórai előadás előtt várnak minket, fesztivál- blogolókat meg falazókat a titkárságon. Nagy susmus, titkolózás, Zsombinak a szemén látni, hogy ő mintha mégiscsak tudna valamit. Makacsul hallgat és mosolyog. Nem csoda hát, ha nagy érdeklődéssel és kíváncsisággal vártuk ezt a „vak randit”.