Záróakkord. Parasztos opera?

Egy hétig vártam erre.  Szemeztem a plakáttal, olvasgattam a szereposztást és próbáltam kitalálni, milyen is lesz majd. Az idei TESZT utolsó előadása a temesvári társulat Parasztoperája. Alig 24 órával előtte a Kaisers Tv, Ungarn szakmai beszélgetésén merült fel az a kérdés, amely Pintér és társulatának előadásai kapcsán talán az egyik legproblematikusabbnak tartok, tartunk. Működhet-e egy Pintér-darab Pintér és társulata nélkül? Bár „avatott” nézőkként hozzászokhattunk már ahhoz, hogy egyes szövegek más-más rendezésben és megközelítésben kerülnek színpadra, valamiért (talán az eredeti alkotók jelenléte miatt) az elvárások és, bár nehezemre esik bevallani , az előítéletek is hangosabban dübörögtek bennem a nyitány felcsendülésekor.

Nem tudom, mennyire szerencsés az a helyzet, amiben éppen vagyok. Láttam az „eredeti” Parasztoperát és alig egy évvel ezelőtt dramaturgja voltam egy másik feldolgozásának Marosvásárhelyen.  Ennek ellenére igyekeztem friss szemmel és nyitottan végignézni az előadást. Túllépve a „mindenki a saját gyermekét tartja a legcsodálatosabbnak”-ból fakadó előítéleteimen, a következő néhány sorban igyekszem összefoglalni a látottakat és az ezek kapcsán felmerült kérdéseket.

Elsőként talán a játékmester karakterét emelném ki. Sem rendezői, sem dramaturgiai funkciót nem tölt be. Egyszerűen van, hogy legyen.  Hiányában is ugyanolyan jól működne az előadás. Mert az viszont minden kétséget kizáróan működik. Tisztességesen megoldott színészi alakítások, a karakterek viszonyai tiszták, a verbalitáson túl is működnek, érzékelhetőek. Pillantások és gesztusok szintjén átlátható, érthető.

Az idősíkok állandó egymásra futása rendezőileg jelenthet nagy kihívást. Le kell-e választani ezeket a jeleneteket, vagy bízni kell abban, hogy a néző majd magától is kibogozza a szálakat? Kérdés. Nem tudom. Talán épp a rendezői koncepció hiányosságai és esetleges mellényúlásai miatt, az előadás tisztességes takaréklángon ég. Elveszik a szöveg bravúrossága, a történet drámaisága, tragikuma. A poénok egy része azonban még így is célba talál.  A Tündérke-Cowboy első találkozásának jelenete például abszolút favorit. Egyszerre ízléses, alpári, operai és paraszt. Amilyennek lennie kell.

(Orbán Enci)

És itt következne a folytatás, a kifejtés, de a szerzőt sajnos elszólította a záróbuli, a cikk félbemaradt...hátha folytatja még....