
Tapsviharral zárult a 13. TESZT
Nyolc intenzív, színházi élményekben és találkozásokban bővelkedő nap után, véget ért a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház idén 13. kiadását ünneplő nemzetközi találkozója, a TESZT. Tizenkét ország több, mint 25 előadása és egyéb eseménye került bemutatásra a 2022-es Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó keretén belül, melyek nem csak az Opera téri, négy intézménynek otthont adó épület minden lehetséges zegzugában zajlottak, de a színházat övező sétálóövezetekben és más, központi fekvésű külső helyszíneken is.
A szervezők becslése, valamint a jegyeladási kimutatások szerint a találkozó bő egy hete alatt több, mint 3000 látogatója volt a TESZT eseményeinek, akik között egyaránt megtalálhatunk világklasszis és elismert szakmabelieket, kritikusokat Európa szinte minden államából, az ország és Magyarország színművészeti egyetemeiről érkező diákokat, helyi színházkedvelőket, hűséges látogatókat, kollégákat és kíváncsiskodókat egyaránt.
A Magyarországról, Szerbiából, Horvátországból, Észak-Makedóniából, Bosznia és Hercegovinából, Szlovéniából, Bulgáriából, Olaszországból, Németországból, Franciaországból és Romániából érkező előadások mind különböző művészeti formákba öntve jelenítettek meg olyan aktuális témákat, melyekhez a mai néző könnyedén kapcsolódhat. Legyen szó akár identitásról, elidegenítésről, háborúról, személyes és kollektív traumákról, betegségről, sorsról, öregkorról, társadalmi rendszerekről, vagy a történelmi viharok elleni lázadásról, mind valamiképp a fesztivál központi témáját követték. A 13. kiadás alapfelvetése a színház-közönség/előadó-néző kapcsolatának megújítása és megerősítése volt, hogy a színház, két év kényszerszünet után ismét a közösség újra felépítésének eszközévé válhasson.
Az Olaszországból érkező Moby Dick szabadtéri előadás temesváriak százait csalogatta a Győzelem térre, míg a 11 órás no title yet már önmagában is felért egy teljes jogú színházi fesztivállal. A TESZT-extensions elnevezésű program fontos részét képezte az idei találkozónak. A hat előadásból álló, többségében független színházi társulatokat bemutató sorozat ingyenes belépést biztosított a temesvári közönségnek. A fesztivál programon kívüli, meglepetés előadása az Ukrajnából érkező Dnipro-i Virymo Színház A mi osztályunk című előadása volt, melynek meghívása jelképes értékkel bír az orosz—ukrán konfliktus által érintett művészek iránti szolidaritás és barátság jeleként. A fesztivál minden napjának végén beszélgetéseken vehettek részt az érdeklődők, Kovács Bálint kritikus, újságíró moderálásával.
Mindezek mellett még egy fontos és megkerülhetetlen következtetést lehet levonni a TESZT teltházas előadásai után: hatalmas és égető szükség van nagyobb temesvári előadótermekre. A nagyobb lélegzetvételű kulturális és művészeti események szervezését nagyban meggátolja a tény, hogy kevés olyan, méretben és technikai felszereltségben megfelelő tér létezik a városban, amely több száz néző befogadására is alkalmas lenne.
A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mély háláját fejezi ki a támogatóknak, partnereknek, akik a 2022-es TESZT megszervezését lehetővé tették: Temesvár Önkormányzata, Temesvár Község Szociális Osztálya, Proteszt Egyesület, Arte Factum Kulturális Egyesület, Bastion-Várbástya Egyesület, Temesvári Művészetek Múzeuma, Mihai Eminescu Nemzeti Színház, Temesvári Román Nemzeti Opera, Temes Megyei Kulturális Vezetőség, Temes Megyei Kulturális és Művészeti Központ, 2023 Temesvár Európa Kulturális Főváros Egyesület, Teatroskop, Párizsi Francia Intézet, Fornetti.
A TESZT 14. kiadása 2023. május 22-28. között kerül megrendezésre.