Blog 

Tesztifeszti off

Ősz Mesi

 

Örömmel jelentem, hogy pénteki naplóbejegyzésem óta javult a helyzet! Megnyugtatok mindenkit, a pincérek azután a kedves kis baki után nem késtek olyan sokat, sőt. A levest még kanalaztuk, amikor az asztal már pakolva volt a desszertekkel is. (Most húzhatja mindenki az orrát, hogy ezeknek a teatrológus tanoncoknak semmi nem tetszik, holott ezt meg kell érteni, én csak valami vicceset akartam írni – ami lehet, hogy másnak nem lesz az, ami szomorú, de nem biztos, hogy az baj). Azt is megjegyezték, hogy az asztalunknál majdnem mindenki dupla tejet kér a kávéhoz. - Nagyon kedvesek, köszönjük! - (van olyan is, aki kér még három cukrot – Jelen!). Utolsó napunk itt. Olyan gyorsan eltelt ez a hét, hogy észre sem vettük, hogy nyolc napon keresztül napi három előadáson, három szakmai beszélgetésen, három étkezésen, és nagyon sok jó emléken vagyunk túl. Egy hét gyorsan eltelik, ha jó a társaság és jó a fesztivál. Úgy pörögtek a napok egymás után, hogy ha nem lett volna az a kis szombat esti buli el is felejtettük volna, hogy vasárnap van és ma már búcsúzunk a Teszt-től. Büszkén írhatom le, hogy néha megpróbáltunk pingpongozni is, asztal nélkül is ment volna, mert mindenhová pattant a labda, csak arrafelé nem, amerre kellett volna. Kis csapatunk egyre szűkül. Kilenc emberkéből hét lett, vasárnap éjjelre pedig öt, aztán hétfőn mindenki haza megy, de remélem, jövőre újra találkozunk, ugyanitt. Addig is számoljunk vissza a következő Teszt–ig esőernyős képekkel, biztos vagyok benne, hogy készült annyi, hogy minden napra legyen egy. (Mindenki mosolyogjon.)





MŰSORVÁLTOZÁS


Kedves Nézőink!
 

A május 21-én, délután 5 órára meghirdetett Qendra Multimedia koszovói társulat előadása, előre nem látott bürokratikus okok miatt - melyek következtében a fellépő művészek nem kapták meg a Romániába belépést biztosító vízumot – elmarad. 

TÁMOGATÓK

MÉDIAPARTNEREK

SZERVEZŐ



300077 Temesvár, Románia
Alba Iulia utca 2. szám
Tel.: 0256 434 814
Fax: 0256 494 029

www.tm-t.ro
www.teszt.ro
E-mail: info@teszt.ro